English (United Kingdom)Deutsch (DE-CH-AT)

Köszöntjük weblapunkon
Szüret Neszmélyen Nyomtatás
2014. november 02. vasárnap, 23:55

A harmadik és hetedik osztályok közös programjaként szüretelni indultunk a Hilltop Borászathoz Neszmélyre. Itt a szőlőültetvények mellett Borhotel, étterem és parkosított terület is található játszótérrel. Az étterem hatalmas ablakaiból csodálatos panoráma nyílik a Dunára és a környező tájra.

A buszos utazás után az étteremben tízóraizva egy bácsi elmagyarázott, majd bemutatott néhány érdekes dolgot a szőlészetről, borászatról, a seregélyekről és a termés védelméről. Bemutatott egy régi típusú szakállas puskát is, amit az egyik osztálytársunk gyújthatott meg. Akkorát durrant, hogy a közelben lévőknek percekig csengett a fülük tőle!

Utána csapatokba álltak kicsik és nagyok, vegyesen. Minden csapat egy ládát kapott. Néhány sor szőlőt meghagytak nekünk. Itt szüretelhettünk egy darabig. Miután végeztünk, fölmentünk a dombra, ahol először lebogyóztuk, maricskoltuk és préseltük a szőlőt. Majdnem lefagyott a kezünk, mert olyan hűvös volt az időjárás és a szőlő is. Amíg a préselés tartott, addig volt idő egyet szaladgálni a hatalmas területen, és felmenni a kilátóba is. Amikor mindennel elkészültünk, meg lehetett kóstolni a finom mustot. Majd megmutatták nekünk az üzemet is, ahol még javában dolgoztak. Először a garatot néztük meg. A présházat és a palackozót csak kívülről láttuk. Bementünk egy részben a föld alatt található nagyon nagy épületbe, ahol hatalmas, borral teli tartályok között jártunk. Továbbhaladva bejutottunk a legrégebbi pincerészbe is, ahol a legkorábbi borhoz 1945 őszén szüretelték a termést!

Végezetül az étteremben vendégül láttak minket egy finom ebéddel.

Újra jó hangulatban tölthetett el együtt a két osztály egy napot az iskola falain kívül!

 

A harmadik osztály tanulói

 
Söndörgő - jótékonysági koncert iskolánk javára Nyomtatás
2014. október 19. vasárnap, 19:08

 
Merész Benedek és Kretz Boldizsár 3. osztályos tanulók sikere a 44. Pentel Nemzetközi Rajzpályázaton Japánban. Nyomtatás
2014. október 18. szombat, 18:21

Évente mintegy 200 ezer munkát küldenek be a gyerekek és tanáraik a világ minden tájáról Japánba, a rajzpályázatra. Az idei díjkiosztón ismét  templomdombis sikereknek örülhettünk.

Merész Benedek ezüst minősítést, Kretz Boldizsár bronz minősítést kapott. Felkészítőjük: Czuprák Ottóné

Gratulálunk a fiúknak és Márta néninek!

 
ŐSZI BOLHAPIAC Nyomtatás
2014. október 16. csütörtök, 20:29

Iskolánk gyermekönkormányzata megszervezte idei első rendezvényét: október 10-én délután bolhapiacot tartottunk az udvaron. 3 órára szinte varázsütésszerűen megtelt a helyszín lelkes árusok tömegével. A gyerekek mellett szülők, nagyszülők is akadtak szép számmal, és nem csak a vásárlói oldalon! Köszönjük a szervezést és lebonyolítást a GYÖK képviselőinek, elsősorban azoknak a hetedikes tanulóknak, akik lelkiismeretes, önálló munkájukkal tették lehetővé ezt a kellemes délutáni programot.

 
4 DÍJAZOTT A VIZUÁLIS MŰHELYBŐL Nyomtatás
2014. szeptember 25. csütörtök, 20:01

A Kreatív Zöld Kör Közhasznú Egyesület illusztrációs rajzpályázatot hirdetett, "Miért késett a Tavasz?" címmel.
A díjátadót szeptember 20-án a IV. Őszi Öko Gyereknapon, a REC-ben rendezték.
Díjazottak:
Gottlasz Réka 6. osztályos
Kretz Boldizsár 3. osztályos
Török Rozi 3. osztályos
Stec Riley Daniels 3. osztályos
Felkészítőjük: Deli Gabriella

 
« ElsőElőző12345678910KövetkezőUtolsó »

Oldal 7 / 65

Belépés



Kereső

Ki olvas minket

Oldalainkat 7 vendég böngészi

Szavazások

Milyen sportot szeretnél játszani a suliban?
 

Kedves Látogató!

2016-tól megújult honlapunk. A kor igényeit maximálisan kiszolgáló portált telepítettünk. Oldalaink PC-n, laptopon, táblagépen és okostelefonon is hatékonyan böngészhetők. Tartalmunkat folyamatosan töltjük át az új honlapra, addig a régi és az új együtt működik majd. Természetesen a friss tartalmak már csak az új felületen lesznek elérhetők. Régi honlapunk továbbiakban csak archívumként működik majd. Regisztrált látogatóinknak meg kell újítani fiókjukat. Új regisztráció itt!  Az átállás idejére türelmet kérünk!

Tovább az új honlapra!

Videók



Get the Flash Player to see this player.

Support: Simple Video Flash Player Module

Képgaléria - véletlen kép

Ma 2024. március 28., csütörtök, Gedeon és Johanna napja van. Holnap Auguszta napja lesz.
Nincs esemény

e-tananyagaink


       

       

       

       
    

Rajzszakkörünk munkái

  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator

Támogatja a Joomla!. Designed by: Joomla 1.5 Template, website hosting. Valid XHTML and CSS.