A városi Maskara-meneten a 3. osztály 1. helyezést ért el. |
|
Dienstag, den 16. September 2014 um 21:41 Uhr |
There are no translations available.
 Az Egészségnapon szeptember első hetében a 3. osztály képviselte iskolánkat a Maskara meneten.
Igazi karneváli hangulatnak lehettünk részesei. Ennek érdekében mindent meg is tettünk. Szokásához híven ismét összefogott az osztály apraja-nagyja. A tanulók zöldség és gyümölcs jelmezei a szülők és nagyszülők ötletességét, kreativitását dicséri. Igazi csapatmunka eredménye volt, hogy a felvonuláson a gyerekek mellett az apukák is helytálltak. Egyesek gazdaként talicskában tolták a termést vagy az éppen beöltözött kistestvéreket. Mások lelkesen vitték a gyerekek által készített transzparenseket.
A felvonulást megelőzően egész héten készültünk az iskolában is a nagy napra. Verseket, mondókákat tanultunk, dalokat gyűjtöttünk.Vizuális - és kézműves órákon feliratokat, plakátokat készítettünk.
Mind a megjelenés, mind a műsor fergetegesre sikeredett, melynek eredményeképpen 1. helyezést értünk el!
Az eredményhirdetésen mind a 96-an örülhettünk a megérdemelt jutalomnak.
Márta néni és Kati néni
|