Gördülő tanösvényen a második osztály |
2009. november 11. szerda, 14:41 |
A 2009-es tanév első iskolán kívüli eseményeként a másodikosok a Gyermekvasút Gördülő tanösvény című programján vettek részt. A vonatozás előtt egyórás séta keretében jártunk az erdőben, és ismerkedtünk a növényekkel. A vasúttal Hűvösvölgy állomásról a Széchenyi-hegyre jutottunk fel, majd visszaérkeztünk a kiindulópontra. Az utazás alatt a laborkocsi teljes felszerelésének használatával, képzett szakoktató segítségével a tantervbe és a környezeti nevelésbe egyaránt illő tantárgyak anyagával ismerkedhettünk meg. A kisvasút egyik személykocsijában berendezett mozgó laboratórium alkalmas egyszerű kémiai vizsgálatok elvégzésére, mikroszkópos gyakorlatokra, növény- és állathatározásra, a vizsgálati anyag rendszerezésére, feldolgozására egyéni és kiscsoportos munkában egyaránt. A laborkocsiban nyolc munkahelyet alakítottak ki, ahol egy-egy asztalnál négy fő zavartalanul vizsgálódhat, dolgozhat. A foglalkozások keretében a tanulók forgószínpad-szerűen minden asztalhoz eljutottak, és korosztályuknak megfelelő feladatokat oldottak meg. A munka végén közösen értékeltük ki a szakoktató segítségével az elvégzett feladatokat. A vonatozással és a vizsgálódásokkal eltöltött két óra egy pillanat alatt elrepült. A kézzel fogható élményeknek köszönhetően többet tapasztaltak és tanultak meg a gyerekek az erdő növényeiről, mint a tanterem falai között. Jászai Katalin |
Módosítás dátuma: 2009. november 13. péntek, 20:13 |
Belépés
Kereső
Ki olvas minket
Oldalainkat 17 vendég böngészikönyvtár
Egyházi hírek
Szavazások
Kedves Látogató!
2016-tól megújult honlapunk. A kor igényeit maximálisan kiszolgáló portált telepítettünk. Oldalaink PC-n, laptopon, táblagépen és okostelefonon is hatékonyan böngészhetők. Tartalmunkat folyamatosan töltjük át az új honlapra, addig a régi és az új együtt működik majd. Természetesen a friss tartalmak már csak az új felületen lesznek elérhetők. Régi honlapunk továbbiakban csak archívumként működik majd. Regisztrált látogatóinknak meg kell újítani fiókjukat. Új regisztráció itt! Az átállás idejére türelmet kérünk!
Támogatja a Joomla!. Designed by: Joomla 1.5 Template, website hosting. Valid XHTML and CSS.