Leányfalusi kirándulás |
Mittwoch, den 11. November 2009 um 15:01 Uhr |
There are no translations available.
Amikor az egész osztály együtt volt ismét, persze még mindig várni kellett a paprikáskrumplira. De megérte. Most is legalább annyira finomra sikeredett, mint tavaly. Pokrócok, kis székek edénykék és evőeszközök kerültek elő. Hamar elcsendesedett a társaság. Mindenki a tányérjába burkolódzott. Volt ki, fekve , állva , kövön ülve, fára felmászva eszegetett. A bográcsétel után az anyukák és nagymamák által sütött finomságokra került sor ( már ami maradt belőle, mert jó néhány sütit már hamarabb elővettek, ami nagyon népszerűnek bizonyult a játszó gyerekek körében ). Ebéd után még sokáig maradtunk. Ilyenkor jó alkalom nyílik az eddig kevésbé ismert és már megismert családokkal beszélgetni, ismerkedni. Ezen beszélgetések közepette találódott ki, hogy télen is kéne egy összejövetelt szervezni. Mit gondolnánk egy disznóvágásról? (Engem meglepett, talán mert magam is "városi gyerek " vagyok, de nem zárkózom el az új dolgok elől ) Sokunknak tetszett az ötlet. Remélem sikerül majd megszervezni és igazán remek mulatság lesz. Ahogy a nap ereje kezdett fogyni és hűlt is a levegő, szépen lassan elindultak hazafelé a családok is. Mindenki egy kis kellemes emlékkel térhetett haza, hiszen ismételten igazán jól sikerült a közös kimozdulás. Sajnos nem vagyunk elég merészek ahhoz, hogy télen is szervezzünk esetleg egy erdőjárást. A magam részéről nagyon várom már, hogy tavasszal ismét összejöjjön a társaság. Addig pedig úgyis találkozunk majd a Szülői bálon! Sipos – Stefanek Bernadett, Sipos Panka édesanyja |
Zuletzt aktualisiert am Freitag, den 13. November 2009 um 20:12 Uhr |
Belépés
Kereső
Ki olvas minket
Wir haben 28 Gäste onlinekönyvtár
Egyházi hírek
Szavazások
Kedves Látogató!
2016-tól megújult honlapunk. A kor igényeit maximálisan kiszolgáló portált telepítettünk. Oldalaink PC-n, laptopon, táblagépen és okostelefonon is hatékonyan böngészhetők. Tartalmunkat folyamatosan töltjük át az új honlapra, addig a régi és az új együtt működik majd. Természetesen a friss tartalmak már csak az új felületen lesznek elérhetők. Régi honlapunk továbbiakban csak archívumként működik majd. Regisztrált látogatóinknak meg kell újítani fiókjukat. Új regisztráció itt! Az átállás idejére türelmet kérünk!
Powered by Joomla!. Designed by: Joomla 1.5 Template, website hosting. Valid XHTML and CSS.