English (United Kingdom)Hungarian (formal)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Drucken
Montag, den 05. März 2012 um 17:35 Uhr
There are no translations available.

 

A szülői bál bevételéből támogatni szeretnénk azokat a tevékenységeket, melyek színesítik az iskolai szabadidős lehetőségeket, támogatják a tehetséges tanulókat és az egymástól tanuló csoportokat, tanulópárokat.

A Templomdombi Alapítvány pályázatot hirdet iskolai diákklubok / önképzőkörök alapítására és vezetésére.

Várjuk minden olyan gyermek és felnőtt jelentkezését, aki kedvet és erőt érez arra, hogy a tanítás utáni órákban diákklubot vagy önképzőkört alapítson és vezessen az iskolába járó tanulóknak.

A pályázat nyerteseinek az elkövetkezendő három hónapban (március 19. és június 15. között) biztosítjuk a foglalkozások dologi kiadásait, valamint a sikeres működést jutalmazzuk.


Pályázatot nyújthatnak be templomdombis diákok, szülők, pedagógusok, illetve templomdombis ajánlással iskolánkhoz közvetlenül nem kötődő személyek.

Pályázni egy adatlap (kérhető az osztályfőnököktől és a titkárságon, valamint letölthető a honlapról) kitöltésével lehet, mely tartalmazza a tervezett tevékenység célcsoportját, témáját, időtartamát, költségét és várható eredményét.

A pályázat beadásának határideje: március 12. hétfő

A pályázatot az iskolatitkárságon kell leadni. A zárt borítékra kérjük, írják rá „PÁLYÁZAT”

A pályázatok támogatására egy felkért bizottság tesz javaslatot.

A támogatott programokat március 14-én a honlapon tesszük közzé.

Pályázati adatlap letöltése (Kattints!)

Szentendre, 2012. március 1.

Templomdombi Alapítvány

 

Belépés



Kereső

Ki olvas minket

Wir haben 10 Gäste online

Szavazások

Milyen sportot szeretnél játszani a suliban?
 

Kedves Látogató!

2016-tól megújult honlapunk. A kor igényeit maximálisan kiszolgáló portált telepítettünk. Oldalaink PC-n, laptopon, táblagépen és okostelefonon is hatékonyan böngészhetők. Tartalmunkat folyamatosan töltjük át az új honlapra, addig a régi és az új együtt működik majd. Természetesen a friss tartalmak már csak az új felületen lesznek elérhetők. Régi honlapunk továbbiakban csak archívumként működik majd. Regisztrált látogatóinknak meg kell újítani fiókjukat. Új regisztráció itt!  Az átállás idejére türelmet kérünk!

Tovább az új honlapra!

Videók



Get the Flash Player to see this player.

Support: Simple Video Flash Player Module

Képgaléria - véletlen kép

Ma 2024. März 29., Freitag, Auguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
No events

e-tananyagaink


       

       

       

       
    

Rajzszakkörünk munkái

  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator

Powered by Joomla!. Designed by: Joomla 1.5 Template, website hosting. Valid XHTML and CSS.