English (United Kingdom)Hungarian (formal)

Hírek
1. osztályosok a Föld napján Drucken
Montag, den 28. April 2014 um 18:37 Uhr
There are no translations available.

Bár két nap csúszással (április 24-én) az első osztályosok is megünnepelték rendhagyó módon a Föld napját. 9 órakor felkerekedtünk, és gyönyörű időben egy sétára indultunk a Bükkös-patak mentén. A Duna és a patak torkolatától a folyásiránnyal szemben gyalogoltunk fel. Sétánk a sportpályáig tartott, ahol a vízmérőnél a patak másik partján indultunk vissza, de akkor már csak az ebédlőig mentünk. Közben többször megálltunk, hogy a tanösvény mentén elhelyezett információs táblákat böngésszük. (Sajnos nem mindenhol lehet megtalálni.) A táj, az élőlények megfigyelése, felfedezése, megcsodálása közben maradt idő játékra is a friss levegőn. Először azt hittük, hogy ez egy olyan nap, amikor nem fogunk semmit tanulni, hiszen nem az iskolában ültünk, a nap végére kiderült, hogy nem így van, ma is sok érdekes dolgot tanultunk. De azt majd otthon meséljük el…
 
Z’ácsi
Zuletzt aktualisiert am Montag, den 28. April 2014 um 18:43 Uhr
 
Április 16. – szerda – a tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap… Drucken
Mittwoch, den 23. April 2014 um 06:40 Uhr
There are no translations available.

            … rendhagyóra sikerült – bár volt előzménye. Három éve rendeztük meg első tolerancia napunkat, melynek célja volt, hogy a templomdombis gyerekek betekinthessenek a fogyatékkal élők világába. Akkor úgy gondoltuk, érdemes folytatni, ezért az idei tavaszra is megszerveztünk egy hasonló programot.

            A napot iskolagyűléssel kezdtük, melyen egy videót néztünk meg közösen, majd rövid bevezető és ismertető hangzott el a nap programjáról.  A videót köszönjük a 6. osztályosoknak – különösen Bese Bencének.

            A gyerekek különböző foglalkozásokon vettek részt. Előadásokat hallgathattak, játszhattak és aktív kipróbálói lehettek a fogyatékkal élők életének. Vendégeink sok-sok türelemmel, kíváncsisággal, segítőkészséggel, nyitottsággal várták diákjainkat. Visszajelzéseik alapján hasonló volt tanítványaink hozzáállása is.

Az alábbi állomásokat látogathatták végig diákjaink:

  • Láthatatlan kiállítás (Kézzelfogható Alapítvány)
  • Segítő kutya bemutató (NEO Magyar Segítőkutya Egyesület)
  • Kerekesszékes akadálypálya (MEREK – Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja)
  • Vívás bemutató (UTE Vívó Szakosztály, mellettük állandó közreműködőként Lakatos Márk 6. osztályos tanulónk)
  • Beszélgetés hallássérültekkel (Horváth Ágnes – volt diákunk, Németh Julianna, Dubniczki Csilla – szülők)
  • Csörgőlabda bemutató és próbajáték (Noémi néni segítségével és 5., 6. osztályos segítőkkel)
  • Videó – beszélgetés (Pankovics Ági néni és Zsuzsa néni segítségével)
  • Érzékenyítő játékok (Bajkó Judit néni, Daróczi Judit néni és Zoli bácsi segítségével)
Zuletzt aktualisiert am Mittwoch, den 23. April 2014 um 07:16 Uhr
Weiterlesen...
 
Területi környezetvédelmi vetélkedő Drucken
Mittwoch, den 16. April 2014 um 18:35 Uhr
There are no translations available.

Az idei területi környezetvédelmi vetélkedőnk iskolánk 7. osztályos csapatai a következő eredményeket érték el:
 
Savas eső csapat 6. helyezés 
1. Kosztolányi Enikő 2.Egei Eszter 3. Pohl Zsófia 4. Makai Bence
 
 H2O – egy vízcsepp elég csapat 7. helyezés
1. Kecskeméti Sára 2. Léránt Sára 3. Németi Villő 4. Bányász Gellért Huba
Zuletzt aktualisiert am Sonntag, den 27. April 2014 um 17:11 Uhr
 
Területi elsősegélynyújtó verseny Drucken
Mittwoch, den 16. April 2014 um 18:20 Uhr
There are no translations available.

Április 13-án, Solymáron a Területi elsősegélynyújtó versenyen iskolánk felnőtt csapata első helyezést ért el, tanulói csapatunk pedig harmadik helyezést szerzett. Mindkét csapat felkészítője Királyné Szabó Anikó volt.

Csapattagok:

Baranyainé Kékesi Noémi
Csalló Attila
Jászai Katalin
Pankovics Ágnes
Rozgonyiné Pap Ágnes

Csapattagok:

Csapó Rita
Klement Borbála
Lippai Sára
Márkus Kata
Sajti János
 

Zuletzt aktualisiert am Mittwoch, den 16. April 2014 um 18:33 Uhr
 
Versenyeredmények Drucken
Mittwoch, den 16. April 2014 um 18:03 Uhr
There are no translations available.

A Városi Versmondó Verseny eredménye

I. helyezés Kretz Boldizsár 2. osztályos
II. helyezés Elefánty Borbála 5. osztályos
III. helyezés Ozsvárt Róza Edina 5. osztályos 

A Városi Nyelvi Verseny eredménye

Német nyelvből

6. osztály
I. Benke Dénes
III. Kóczián Eszter

7. osztály
II. Kecskeméti Sára
III. Szendrei Zsolt

8. osztály
I. Bajna Dorottya
II. Apor Franciska

Angol nyelvből 

II. Tilaji Eszter 7. osztály

 
« StartZurück12345678910WeiterEnde »

Seite 8 von 52

Belépés



Kereső

Ki olvas minket

Wir haben 20 Gäste online

Szavazások

Milyen sportot szeretnél játszani a suliban?
 

Kedves Látogató!

2016-tól megújult honlapunk. A kor igényeit maximálisan kiszolgáló portált telepítettünk. Oldalaink PC-n, laptopon, táblagépen és okostelefonon is hatékonyan böngészhetők. Tartalmunkat folyamatosan töltjük át az új honlapra, addig a régi és az új együtt működik majd. Természetesen a friss tartalmak már csak az új felületen lesznek elérhetők. Régi honlapunk továbbiakban csak archívumként működik majd. Regisztrált látogatóinknak meg kell újítani fiókjukat. Új regisztráció itt!  Az átállás idejére türelmet kérünk!

Tovább az új honlapra!

Videók



Get the Flash Player to see this player.

Support: Simple Video Flash Player Module

Képgaléria - véletlen kép

Ma 2024. April 19., Freitag, Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
No events

e-tananyagaink


       

       

       

       
    

Rajzszakkörünk munkái

  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator

Powered by Joomla!. Designed by: Joomla 1.5 Template, website hosting. Valid XHTML and CSS.