Megújult honlapunk mostantól új tárhelyen áll látogatóink rendelkezésére. Várjuk mindazok jelentkezését, akik szívesen szerkesztenék oldalainkat! Vállalkozó kedvű tanulók, szülők, nagyszülők jelentkezését is örömmel fogadjuk.
Hírek
Képek a városi gyermeknapról
2010. május 28. péntek, 13:12
Egy erdei iskola képei 6.o
2010. május 20. csütörtök, 13:37
Tájékoztató anyag a házi- és a vadon élő állatok emberre veszélyes kórokozóiról
2010. május 14. péntek, 20:02
A galandférgek okozta fertőzöttség elsősorban a gyermekekre jelent veszélyt. A felnőtteknek példaértékű szerepük van, hiszen a gyerekek tőlük tanulhatják meg az állatokkal és emberekkel kapcsolatos felelősségteljes gondolkodásmódot, amit egy állattartó, kiránduló sem nélkülözhet. Ennek része, hogy a társul választott állatot és azok környezetét is megóvjuk az emberre is veszélyes kórokozóktól.
Április végén a Református Gimnázium pályáján megtartottuk a nagy TANÁR-DIÁK fociderbit. Szurkoló diáktársak, tanárok és szülők jelenlétében ádáz küzdelem folyt a győzelemért. Szoros, gólerős mérkőzésen ezúttal a tanárok nyertek, de sebaj, a diákok visszavághatnak…
Még ebben a tanévben folytatása következik!
A mérkőzés eredménye: 12 – 9
A tanárok csapata: Ági néni (Pankovics), Noémi néni, Feri bácsi, Kálmán bácsi, Laci bácsi, Tamás bácsi, Zoli bácsi
A diákok csapata: Laki Péter, Törköly Szabolcs (5. o.), Demjén Attila, Horváth András, Nagy Domonkos (6. o.), Németh László, Tuska Zsolt (7. o.), Boros Lajos (csk.), Rácz Koppány, Szalóki Vince (8. o)
2016-tól megújult honlapunk. A kor igényeit maximálisan kiszolgáló portált telepítettünk. Oldalaink PC-n, laptopon, táblagépen és okostelefonon is hatékonyan böngészhetők. Tartalmunkat folyamatosan töltjük át az új honlapra, addig a régi és az új együtt működik majd. Természetesen a friss tartalmak már csak az új felületen lesznek elérhetők. Régi honlapunk továbbiakban csak archívumként működik majd. Regisztrált látogatóinknak meg kell újítani fiókjukat. Új regisztráció itt!
Az átállás idejére türelmet kérünk!