English (United Kingdom)Deutsch (DE-CH-AT)

Hírek
Gördülő tanösvényen a második osztály Nyomtatás
2009. november 11. szerda, 14:41

A 2009-es tanév első iskolán kívüli eseményeként a másodikosok a Gyermekvasút Gördülő tanösvény című programján vettek részt. A vonatozás előtt egyórás séta keretében jártunk az erdőben, és ismerkedtünk a növényekkel. A vasúttal Hűvösvölgy állomásról a Széchenyi-hegyre jutottunk fel, majd  visszaérkeztünk a kiindulópontra. Az utazás alatt a laborkocsi teljes felszerelésének használatával, képzett szakoktató segítségével a tantervbe és a környezeti nevelésbe egyaránt illő tantárgyak anyagával ismerkedhettünk meg.

Bővebben...
 
Kibővítettük és felújítottuk hulladékgyűjtési rendszerünket Nyomtatás
2009. november 05. csütörtök, 13:06

A Pest Megyei Közoktatás-fejlesztési Közalapítvány anyagi támogatásával az ősz folyamán felújítottuk és bővítettük hulladékgyűjtési rendszerünket, mely ezáltal már nagyobb hatásfokkal működik. Az elhasználódott osztálytermi gyűjtőket újra cseréltük, a folyosói gyűjtőszigetet kiegészítettük a fémdobozok fogadására alkalmas konténerrel. Az osztálytermi papírgyűjtő rekeszeket ebben az évben a hetedikes fiúk készítik környezetkultúra órán. Szelektív hulladékgyűjtési rendszerünk most már a városi hulladékgyűjtéssel teljesen azonos komponensek gyűjtését tudja ellátni.

Használjátok minél többet és vigyázzatok rá!

További képek a papírgyűjtők készítéséről

Csalló Attila

 
56-ra emlékeztünk Nyomtatás
2009. október 22. csütörtök, 09:46

     

További képek

 
Az ELSŐ hetek ELSŐ eseményei az ELSŐ osztályban Nyomtatás
2009. október 09. péntek, 11:13
Szeptemberben megkezdődött az iskola nekünk, első osztályosoknak is. Miközben próbáljuk megszokni az iskolás életet, más programokban is volt már részünk.

Szeptember 16-án Kovács Enikőék vendégei lehettünk, ahol szüreti „mulatságot” tartottunk. A nagypapák, a nagymamák és a szülők segítségével ismerkedtünk a szüreti munkákkal és szokásokkal. Daráltunk szőlőt, préseltünk is, és persze mustot ittunk. Majd finom kürtőskaláccsal „öblítettük le” a szőlőlevet. Volt időnk egy hosszú játékra, focizásra is. Köszönjük, hogy ott lehettünk!

 

Bővebben...
 
Új beszámolók a Templomdombi Felfedező rovatunkban Nyomtatás
2009. október 08. csütörtök, 15:47

Szellemek laknak a várban? Milyen hosszú a Baradla-barlang? Hogyan élnek a tengeri sünök? Megtudhatod a Templomdombi Felfedező legújabb cikkeiből. Kattints!

  

 

 
« ElsőElőző41424344454647484950KövetkezőUtolsó »

Oldal 50 / 52

Belépés



Kereső

Ki olvas minket

Oldalainkat 23 vendég böngészi

Szavazások

Milyen sportot szeretnél játszani a suliban?
 

Kedves Látogató!

2016-tól megújult honlapunk. A kor igényeit maximálisan kiszolgáló portált telepítettünk. Oldalaink PC-n, laptopon, táblagépen és okostelefonon is hatékonyan böngészhetők. Tartalmunkat folyamatosan töltjük át az új honlapra, addig a régi és az új együtt működik majd. Természetesen a friss tartalmak már csak az új felületen lesznek elérhetők. Régi honlapunk továbbiakban csak archívumként működik majd. Regisztrált látogatóinknak meg kell újítani fiókjukat. Új regisztráció itt!  Az átállás idejére türelmet kérünk!

Tovább az új honlapra!

Videók



Get the Flash Player to see this player.

Support: Simple Video Flash Player Module

Képgaléria - véletlen kép

Ma 2024. május 09., csütörtök, Gergely és Katinka napja van. Holnap Ármin és Pálma napja lesz.
Nincs esemény

e-tananyagaink


       

       

       

       
    

Rajzszakkörünk munkái

  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator
  • JoomlaWorks Simple Image Rotator

Támogatja a Joomla!. Designed by: Joomla 1.5 Template, website hosting. Valid XHTML and CSS.